Balkáni országunk keleti részéből érkező turisták, buszokról rövid ujjú blúzban leugráló utasok, kürtőskalács és bóvli a csutakos tó partján - a március végi télben is sok látogatója akadt a Gyilkos tónak. A közeli hegyormokat viszont csak kevesen látogatták.
Napsütés, nyomtalan sziporkázó hómezők és kék háromszög jelzés. A piros fedelű Turista szállónál hagytuk Döme dízel piroskáját, bemértük a Kis-Cohárd tetejét és nekilódultunk. Előttünk vágta az ösvényt három másik turista, románabb vidékről érkezhettek, a beszédük szerint. És jártak már nagyobb magasságokban is, mint a mi Cohárdunk, viszont itt először hagyták a hóban a lábnyomukat, sejtésem szerint. A merev talpú profi műanyag bakancs ugyanis legalább olyan nagy büszkeséggel araszolt az ösvényen felfelé, mint ahogy a jégcsákány kacsintgatott ki hátizsák fogantyúi közül.
Ismeretlen hegymászó barátainkat hamar lehagytuk, pár perces nyomba lépés után már mi törtük elől a havat. Törtük biza, mert lábnyom nem volt előttünk. Legalábbis emberi nem. A jelek szerint sem a hegyimentők, sem a hegyi csendőrök nem járőröztek errefelé, a környék leglátogatottabb csúcsán, már egy jó ideje.
Ha emberi lábnyom nem is, de zergei patanyom szép számmal díszítette az ösvényt. Az okos kis állatok semmi pénzért nem tértek volna le a kék háromszög ösvényről, csak a csúcs közvetlen közelében.
Kedves barátainkat és profi felszerelésüket bevártuk a csúcson, jól is jött a jelenlétük, mert elkészíthették rólunk ezt a csodás kis fotót. Bliccel :D. Pedig a Nap is szórta rendesen a sugarait, sütött úgy, hogy vetette szét magát. No de itt a fotó.
Igen kellemes hangulatban fogadott a Kis-Cohárd teteje. Meleg, fényáradat, csillogó hó, és gyönyörű panoráma, az összes kincseinkkel: a szoros sziklái balra, a Gyilkos csupasz hasadása, a Feketehagymás tömör és komor erdős kúpja, a Fehérmezőt takaró dombok, a Csofronka kiugró dudora szembe velünk. És alattunk a fehér jégtakaróba burkolózó, a kitüremkedett csutakok miatt pattanásosnak tetsző tavacska.
Nézelődés, fotózás következett a műsorban, mutatok párat én is. Az igazi jó fotókat azonban nem tudom megmutatni, mert Döme készítette. Rólam :D
Aztán az úton lefelés is készítettünk pár fotót és szaladtunk és futottunk és futottunk és szaladtunk és höngöribogyóztunk és móka és kacagás és tupaöröbódottá volt. Leltünk az úton még néhány elfajzott turistát, akik erőst féltek a Kis-Cohárd Nagymedvéjétől, de hamar megnyugtattuk őket, hogy a hegy egyetlen brummogóját is felfaltuk az imént, nyugisan folytathatják útjukat. Ha csepp eszünk van, simán kicsikarunk tőlük öt-öt lejt koponyánként, túravezetésért.
Nyomtalan, sziporkázó hómezőkön átvergődve, végül rendkívül nagyszerű tavaszköszöntőn tettük túl magunkat, helyenként térdig, combig érő hóban, március 21-én.
